Nincs olyan kozmetikai hiba, amely előtt le kellene tenni a fegyvert. A modern kozmetikában és bőrgyógyászatban egy sor lehetőség kínálkozik a hibáknak a kiküszöbölésére. De mondjuk meg mindjárt az elején: a legtöbbjük orvosi kezelést igényel. A „kuruzslás” bármilyen fajtája csak még jobban árthat. Mi magunk legfeljebb segíthetünk, kezére járhatunk az orvosnak, megteremthetjük az előfeltételeket ahhoz, hogy a bőrgyógyász fáradozásai sikerrel járjanak. És sosem szabad félúton megállnunk.
Nézzük hát meg, hogy miféle kozmetikai hibákról lehet szó.
Akne- így is nevezik: „cruxmedicorum”, vagyis az orvostudomány keresztje. A népszáj egyszerűen pattanásosságnak mondja. Sosem szabad szakszerűtlenül vagy felületesen kezelni, különben alaposan megkeserítheti életünket.
Az aknevulgárisz leggyakoribb a serdülőkorban, mégpedig az arcon, a mellen és a háton. Másik formája az aknénak a rozácea; ez középkorúaknál jelentkezik elmosódó határú bőrvörösséggel az arcon, az állón és a homlokon, és kísérhetik csomósodások, gennytüszők. Feltétlenül kezelést, súlyosabb esetben orvosi kezelést igényel.
Az aknevulgárisz keletkezését illetően az orvostudomány sokáig sötétben tapogatózott. Ma már tudjuk, hogy az anyagcsere- és a hormonháztartás rendellenességei váltják ki. A bőr alatti mirigyek túl sok faggyút és izzadságot termelnek. Ugyanakkor a szervezet átállásának ezekben az éveiben a hormonok a pórusok összeszűkülését idézik elő. A faggyú tehát felgyülemlik. A faggyúcseppek eltömik a pórusokat. Azon kívül a faggyúmirigyek kivezető nyílásai elszarúsodnak. Ennek következményei azok a fekete pontok, amelyeket mitesszereknek nevezünk. Rajtuk előszeretettel telepednek meg különféle baktériumok. És ha a bőr nem eléggé ellenállóképes, gyulladás áll be - megjelenik az akne. Lényegében tehát belső okokra vezethető vissza. Ezért tehát belsőleg kell vele fölvenni a harcot is.
Soha nem szabad az elváltozást piszkálni, kapargatni! És helytelen bármilyen „bevált” házi szerrel kísérletezni vagy rábízni az egészet a természetre: „majd az segít”. A panasszal okvetlenül kozmetikushoz, illetve bőrgyógyászhoz kell fordulnunk.
És hogyan segíthetjük elő a gyógyulás folyamatát? Mindenekelőtt helyesen kell táplálkoznunk. Ha helytelenül táplálkozunk, a bőrfaggyú összetétele megváltozik. Sűrűbbé válik, és eltömi a pórusokat. Akne esetében pedig éppen ezt kell elkerülnünk.
Milyen legyen az aknés diétája?
Kerülendők: tojás, zsíros hús, füstölt húsok és kolbászfélék, zsír, kompótfélék, torták, erős fűszerek, szesz, kávé, nikotin, csokoládé, kakaó.
Fogyaszthatók: író, joghurt, sovány túró, durván őrölt lisztből sütött kenyér, sovány hús, fiatal szárnyasok, rizs, főtt hal, gyümölcs, főzelék, saláták (lehetőleg nyersen!), zabpehely, len- és napraforgóolaj, almaszirup (cukor helyett!), méz, gyógynövénytea, vaj, margarin.
A diéta sokkal jobban fog ízleni, ha az egész család azt eszi. Egyáltalán nem árt a többieknek sem, ha ilyen étrenden élnek. Ráadásul ez időmegtakarítással is jár, és nem terheli meg külön a háztartási költségvetést.